Alsóörs - Magányos ember nincs, csak társtalan - mondja a Csere-hegyi kilátó őre. Gondolkozom, hogyan is értelmezzem ezt a bölcsességet, de nem jutok vele sokra.Az viszont ettől függetlenül tény, hogy a Csere-hegyi kilátó őre teljesen egyedül él az erdőben.
Éjjel és nappal, télen és nyáron. Már a harmadik évet kezdi maga választotta magányában. Remeteéletét hosszú távra tervezi, úgy gondolja, marad, amíg a kezét föl bírja emelni.
Molnár Lajos nem volt mindig magányos. Már leélte a fél életét, túl volt a negyedik ikszen, mikor megtudta, az alsóörsi önkormányzat alkalmas embert keres a megüresedett kilátóőri állásra. Egészen addig úgy élt, mint a többi ember. Postai kézbesítőként kereste a kenyerét Balatonfüreden 16 éven keresztül, holott több szakmáról is szerzett papírt. Ide a Balaton mellé az ország másik végéből, Borsod megyéből érkezett, a bátyja után. Úgy hozta a sors, hogy Molnár Lajos nem nősült meg, nem alapított családot, hát könnyebben is mozdult. Nem is tagadja, a döntésébe belejátszott az anyagi megfontolás, hogy a lakásra ettől kezdve nem kell költenie. Jelentkezett hát, az önkormányzatnál örültek a több szakmát művelő, egyedül élő ajánlkozónak, felvették azonnal. Tél közepén állt be, csikorgó hi-degben.
A látogatót Lucifer fogadja - hangos csaholással. Amit nem azért produkál, hogy el-ijessze a vendégeket, hiszen megszokta már a naponta érkező idegeneket. Örömében ugat a hatalmas, fekete kutya, játszani akar mindenkivel. Szájában maroknyi gumigolyó, ezt leejti az ember elé, el kell hajítani messzire, Lucifer lehetőleg még a levegőben elkapja, rohan vele vissza. Sivít a kifeszített drót, csörög a lánc, Lucifer szabadságát korlátok közé kellett szorítani.
A tél itt is keményebb, de az sem rossz - jelzi mindjárt beszélgetésünk elején Molnár Lajos, hogy többek között tűrőképessége teszi alkalmassá ennek a helyzetnek az elviselésére és elfogadására. Ha le-esik a hó, hetente csak egyszer hagyja el a torony mellé épített házikót, mikor bevásárolni megy. Kis tételek szóba sem jöhetnek, ha krumpli, az 50 kiló, tojás legkevesebb száz, liszt 10 kiló. A kenyeret leginkább maga készíti, dagasztja, mikróban keleszti, majd tepsiben, gáztűzhelyen megsüti. A jófajta, magyaros ételeket szereti, gulyást, babgulyást gyakran készít, újabban pacalpörköltet is. Ha az idő is engedi, kint a szabadban, nyílt tűzön, bográcsban.
Mi is megnézzük a látványt, amiért az emberek ide zarándokolnak. A kilátó tetejéről elénk tárul a Balaton nyugati medencéje, Fűzfőtől Világosig, a másik oldalról pedig ellátni a fonyódi dombokig. A toronyőr pontosan tudja, hol melyik település látható, jól érzékelhető büszkeség- gel mutatja be birodalmát. - Nincs en-nél jobb kilátó a parton - mondja, és hiszi is bizonyosan.
Kell legyen valami az anyagi megfontoláson túl, ami Molnár Lajost ideköti. Ez alighanem a természet. Ma-dáretetőt állított az ablaka alá, nagy tételben vásárolja a napraforgómagot, és ha lehull a hó, nézi, nézi, ahogy a kis állatok esznek. Van, hogy az erőszakos, nagy hangú mátyásmadár bemegy az etetőbe, forog, cserreg, teljesen elfoglalja. Lajos akkor odaballag, megkocogtatja az üveget, gyengéden elzavarja: - Hagyjál már egy kicsit a többiek-nek is, na!
Nem panaszkodik a körülményeire sem. Víz, villany van, mellette központi fűtés - teszi hozzá. Ez már sok nekem, visszakérdezek. - Hát hogyne, a szoba közepén áll egy kályha - magyarázza, és így már én is értem a tréfát.
Az erdő állatai közül legtöbbször a madarakkal találkozik. Figyeli őket szabad szemmel és távcsővel, szeretne egyre többet tudni róluk, szakkönyvekben utánaolvas. Velük kapcsolatos a legtöbb élménye is. A rozsdafarkú-családot tojásrakástól kezdve szemmel tartotta, tudta, mikor keltek ki a kicsik, és ott volt, mikor repülni tanította őket a tojó. Ha idő előtt lepottyant valamelyik kis madárka, az ujjára tette, felemelte és biztatgatta.
Egyszer egy kis vörösbegy nekirepült az ablaknak, elkábult, leesett. Lajos ijedten rohant ki, felvette, simogatta, lehelgette, míg magához nem tért. Ekkor elröpült, majd visszafordult, megtelepedett a vállán. - Úgy kellett végül elzavarnom - dünnyögi megjátszott méltatlankodással.
Lajos úgy gondolja, ő már a hátralévő életét itt éli le, egyedül. A torony mellett, amit gondosan karbantart, és ami-re sajátjaként vigyáz. Ha jönnek látogatók, elbeszélget velük, ha nem, elvan magában is. A fák között, madarak között, nyáron melegben, télen hidegben. Elégedett ember. Az életről azt tartja: - Rosz-szabb már úgysem lesz, jobb még lehet.