Tíz nappal korábban köthet ki az Atlanti-óceánt saját építésű hajójával átevező páros, Pálos Andrea és Rakonczai Gábor. Közel 1500 kilométerre van a dél-amerikai parttól a Soproni Alkalmazott Művészeti Intézet két hallgatója, Pálos Andrea és Rakonczai Gábor.
Digitális térképük már jelzi a szárazföldet, és naponta 100–140 kilométert tesznek meg Tűzhangya nevű evezősükkel. Szerencséjükre olyan áramlatot sikerült elkapniuk, hogy egy-egy csapásra tíz métert is megtesznek. A Kisalföld ezúttal Rakonczai Gábort érte el. Régi ismerősként köszöntöttük már egymást, hiszen tavaly novemberi indulásuk óta rendszeresen hírt adtunk nem mindennapi vállalkozásukról (legutóbb február 6-án).
– Annyi minden történt velünk az egy hónap alatt, hogy ezeket néhány mondatba nehéz összesűríteni – kezdte beszámolóját a Kisalföldnek Rakonczai Gábor. – Néhány nappal ezelőtt láttunk egy madarat, ez pedig azt jelzi, közeleg már utunk vége. Persze várjuk már nagyon, hogy kiköthessünk. Sokat beszélgetünk, mindig találunk valami új témát. Így, hogy ketten vágtunk neki az útnak, jobban elviselhető a „bezártság". A vége felé közeledve felmerült bennünk, hogy a későbbiekben ismét nekivágunk az óceánnak. Emlékezetes marad számunkra, hogy több ezer kilométerre az első szárazföldtől találkoztunk egy francia vitorlással. Kérdezték, mire van szükségünk. Semmire, de tényleg mindenünk megvan. Ezt el sem akarták hinni. Hihetetlennek tűnt, de a nyílt óceánon kaptunk tőlük három doboz hideg sört. Igazán jólesett!
Gábortól megtudtuk, a hajójuk egyre könnyebb. Ez a másik ok, amiért ilyen gyorsan haladnak.
– Most már megengedhetjük magunknak, hogy palackozott vizet igyunk, így nem kell az óceánból pumpálni és tisztítani a sós vizet – folytatja. – A felszabaduló energiánkat pedig az evezésre fordíthatjuk. Az ételek között is válogathatunk. Azt fogyasztjuk el, amit szeretünk. Szóval még válogathatunk is. Közben természetesen egyik szemünk folyamatosan a műholdas térképen van, ugyanis nem térhetünk le az áramlatról. Úgy számolunk, hogy az eredetileg tervezetthez képest tíz nappal korábban, február utolsó napjaiban kiköthetünk a dél-amerikai Antiguán, ahol a családunk vár majd bennünket.
Az, hogy a két fiatal ilyen jól halad, az itthoniakat lényeges szervezési feladat elé állította. A családoknak korábbra kell tenni az indulást, a szállodai foglalásokat. Még másfél millió forintjuk azonban hiányzik. Így továbbra is várják a támogatók, segítők jelentkezését.