A fiatal őzsuta bánta a találkozást - meséli barátom szomorúan a néhány nappal ezelőtti kalandját.
- Az esti szürkületben autóztam a város felé, amikor azt vettem észre, tőlem három méterre kiugrik az árokból egy őz. Idő nem volt a cselekvésre, mert a következő pillanatban már a jobb oldali első ajtónak csapódott az állat. Harminc-negyven méterrel távolabb álltam meg, s konstatáltam: jól vizsgázott az ajtóba épített merevítő. Viszont az őznek esélye sem volt.
Még azon tűnődtem az őz teteme felett állva, mi ilyenkor a tennivaló, amikor fékezett mellettem egy teherautó. Mindent láttunk főnök - szólt a jobb oldalról kiugró férfi. Ha kell, tanúskodunk, de mit akar csinálni az őzzel - kérdezte egy hirtelen csavarral. Én csak széttártam a karomat, mint akinek fogalma sincs, mit kell tenni ilyenkor. Oké, akkor nem is látott bennünket - mondta, majd feldobta a platóra az állatot, s amilyen gyorsan érkeztek, olyan iramban elhajtottak.
Vajon mit kell ilyenkor tenni? Értesíteni a vadásztársaságot, a rendőrséget, a biztosítót, vagy egyszerűen betenni a csomagtartóba az elütött állatot? Azt hiszem, kevesen tudnánk ott, abban a pillanatban helyes választ adni. Barátom viszonylag kis anyagi kárral megúszta az ütközést, de a rendőrség és a vadásztársaság értesítése elengedhetetlen. Persze csak az elpusztult állat tetemével lehet bizonyítani, mi okozta a balesetet. Vagyis, ilyen esetben többet ér a papír, mint az őzpörkölt. SÍPOS BÉLA