Azért veszem a bátorságot, hogy „számítógépet ragadjak" mint a Tiszával - egy ideig - hivatásszerűen foglalkozó és annak (1970 és 2000 közötti) négy legnagyobb árvize során a védekezésben részt vevő mérnök, mert igen károsnak tartom azokat a tudományosnak tetsző, populista téveszméket, melyeket Czigler László - minden műszaki és gazdasági megfontolás nélkül - a levegőbe eresztett (Vissza a zsákutcából, október 30.).
E téveszmékből - ha valaki gyűjtene - már eddig összejött volna egy egész panoptikum, de úgy látszik, van még tartalék.
A cikkírónak az Új Vásárhelyi-terv néven megfogalmazott koncepció nem tetszik. Ez szíve joga. De az már nem hagyható szó nélkül, hogy tulajdonképpen hülyének (minimum alkalmatlannak) nézi a magyar vízügyiszakember-gárdát - Vásárhelyi Páltól napjainkig.
A cikkíró az árvízi védekezés céljából eddig kiépített több mint 150 éves, és az Új Vásárhelyi-terv keretében továbbfejlesztendő folyószabályozási, árvízvédelmi, vízpótlási szisztéma helyett javasolja a „török korig működött" fokgazdálkodási rendszert. Aminek lényege; a folyó árvize a történelem során kialakult. Dart menti mélyedéseken - az úgynevezett fokokon -szabadon kifolyik, és a mélyebb területeket hosszabb-rövidebb ideig elöntve fejti ki áldásos hatását, biztosítva a „lápi gazdálkodás" minden előnyét.
Előre kell bocsátanom, hogy nem vagyok ellensége a fokgazdálkodásnak, mert mint tájgazdálkodási forma - azokon a helyeken, ahol a feltételei adottak - segíthet a természetközeli állapotok helyreállításában, s helyi szinten akár megélhetést is nyújthat néhány embernek, ha elég nagy dotációt adnak hozzá, De nagytérségi méretekben az alkalmazása egyszerűen agyrém. Olyan, mintha korunk közlekedési problémáit a török kor előtt használatos ökrös szekerekkel kívánnánk megoldani. Árvízi védekezésre pedig a fokgazdálkodás már a török kor előtt is alkalmatlan volt (akkor is voltak árvizek), mert nem ez volt a „célja", nem az ellen hatott.
Nézzük a történelmet. Ismert, hogy a török kor után a fejlődő alföldi gazdaság lehetőségeit korlátozta a szabályozatlan vizek kártétele. Például ezért határozta el 1754-ben négy kun város, hogy, a mai Abádszalók és Tiszaderzs között egy komolyabb gáttal lezárja a Mirhó-fokot, és így akadályozza meg a Tisza középvizét abban, hogy a, Nagykunságon átfolyva azt évente mocsárrá változtassa. Ez a gát volt az első, komolyabb beavatkozás az Alföld nagyobb térségeinek vízgazdálkodása érdekében. Lehet, hogy kétszázötven évvel ezelőtt keményfejű kun őseink nem voltak tisztában saját érdekeikkel?
Tudjuk az irodalomkönyvekből, hogy Petőfi Sándor 1846-ban Debrecenből gyalogosan Pestre indult, de a Tisza árvize miatt csak Miskolc érintésével érhette el célját. Gondoljuk el, hogy akkor mit jelentett a fokgazdálkodás! Egyébként ebben az évben indult el a tiszadobi átvágással az akkori „Vásárhelyi-terv", amelynek eredményeként - egyszerűen csak - lakható lett az Alföld. Az tény, hogy műszakilag ez i a hosszú - kb. 80 évig tartó - folyamat „tett be" a fokgazdálkodásnak, de valamit valamiért.
A szerző gyakorlatilag azt javasolja, hogy az áradások vízhozamát - vagy annak egy részét - engedjük ki az Alföldre. Nos, ez az utóbbi évtizedekben sajnos már kétszer is megtörtént, bár nem azért, hogy a fokgazdálkodást modellezzük. 1970-ben a nagy tiszai árvíz 14 falut öntött el Szabolcs-Szatmár megyében. Csak lakóházból ötezer pusztult el teljesen. Ennél valamivel kisebb volt a 2001. évi beregi árvíz kártétele, de akkor kellett volna megkérdezni az érintetteket, hogy mi a véleményük a fokgazdálkodásról. Az is igaz, hogy a fenti árvizek idején - ahogy Czigler László is írja - már nem három méter volt a folyó vízjátéka, hanem tizenkettő.
Tudom, hogy okfejtésemmel nem tántoríthatom el a cikk íróját szándékától. Ezért javaslom, hogy részletesen munkálja ki elméletét. Szerintem az alábbi munkamódszert célszerű alkalmaznia:
- Válasszon ki a Tisza mentén egy úgynevezett árvízi öblözetet, amelybe ki akar
ja engedni a vizet. A területet gondosan ismerje meg, nézze meg, hogy a lakott területek az árvízvédelmi töltés védelmében bízva mennyire terjeszkedtek le a mélyebb területekre, milyen mezőgazdasági, ipari, közlekedési létesítmények vannak a fokgazdálkodással érinteni szándékolt térségben.
– Konzultáljon az agrárszakemberekkel arról, hogy a területen honos növénykultúrák milyen mértékű és milyen időtartamú vízelöntést bírnak el.
- Ezek után vegye elő a terület szintvonalas térképét, és vizsgálja meg, hogy a szándékolt méretű vízborítás esetén mekkora az elöntött terület, milyen műszaki , berendezések szükségesek a területen lévő települések, valamint a normális életet és üzemmenetet biztosító létesítmények megvédéséhez.
- Számolja ki azt is, hogy az öblözet mekkora vízhozamot „nyel el" az elöntés
során. A „felesleges" árvízi vízhozam mennyiségéből kiszámítható, hogy még
hány öblözetet kell bevonni a „fokgazdálkodás" körébe, hogy a többi terület biztonságban legyen.
- Ezek után számolja ki, hogy öblözetenként mibe kerül a lakott területek, az ott működő ipari-agrár-közlekedési létesítmények bevédése, mekkora a mezőgazdasági kultúrák hozamkiesése, és mekkora az egész rendszer - mármint a fokgazdálkodáshoz tartozó csatornák, műtárgyak stb. - beruházási költsége. Ezen túl kalkuláljon a rendszer árvíz alatti működtetési költségeivel is.
Ha jól számol, akkor rájöhet arra, hogy nemcsak a létesítés, hanem a működtetés költségei is jóval nagyobbak, mint amennyibe az egész Új Vásárhelyi-terv kerül, akár a beruházásról, akár a létrehozott rendszer működtetéséről beszélünk.
Ezek után döntse el, hogy kinek kell visszajönnie a zsákutcából.
Kádár Zoltán
mérnök