2004. december 21.
Egy esztendő kell a károk teljes felszámolásához – Síelőkre várnak a lejtők
Visszatértek a régi idők - jellemzik sommásan az egy hónapja a Magas-Tátrán átsöpört vihar hatásait az ott élők, nem kis meglepetést okozva ezzel azoknak, akik az égiek támadása után a síparadicsomba érkeznek. Szavaik furcsán hatnak, hiszen a tudósítások mindeddig csak a tragédiáról szóltak, az azóta történt rohamléptű kármentésnek s a fejlesztéseknek alig volt hírértéke. Szombaton hivatalosan is kezdetét vette a síszezon, a sok helyütt üresen tátongó szálláshelyek viszont arról tanúskodnak, hogy a jóval magasabb árak ellenére az idén a megszokottnál többen választják az osztrák vagy a francia lejtőket.
Nemcsak tizenkétezer hektár erdőt tüntetett el az egy hónappal ezelőtt a Magas-Tátrában pusztító ítéletidő, hanem magával sodorta a sí- és turistaparadicsom mindeddig oly jól csengő hírnevét is. Bár a száznyolcvan kilométeres sebességgel száguldó szélvihar a nemzeti park erdeinek mintegy negyedét elsöpörte, a közvetlen károk még így is enyhébbnek tűnnek annál, mint amit a rögvest beindult pánikkeltés okozott a Magas-Tátrának.
A bemutatott képek alapján ugyanis máig sokan gondolják úgy, hogy a környék ma inkább hasonlít egy veszélyes csatatérre, mintsem egy patinás síparadicsomra. A valóság azonban sokkal kevesebb szenzációt rejt, hiszen az elmúlt egy hónap megfeszített munkájának köszönhetően az élet szinte változatlanul megy tovább, leszámítva persze a turisták igencsak megcsappant számát.
Azt persze senki sem tagadja, hogy november 19-e délutánja sokkal ijesztőbb képet mutatott, mint amilyen hangulatot a mosolygó síelőket, elegáns hoteleket és havasi gyopárokat ábrázoló prospektusok árasztanak. Mint a helybeliek mesélik, a rádió
már órákkal korábban bemondta, hogy mindenki készüljön fel az orkánra, a figyelmeztetésre azonban legtöbben csak legyintettek, mondván: nem ez az első eset, hogy földindulással riogatnak. Délután négy órakor azonban már olyan erővel tombolt a vihar Ótátrafüred környékén, hogy még a meteorológusok vészjósló előrejelzései is enyhének bizonyultak. Hat órával később, mikorra a fellegek elcsendesültek, a hetven-nyolcvan éves fenyőerdő helyén csak éles csonkok meredtek az ég felé, a hatalmas fák nádszálként hasaltak el a Lomnici-csúcs tövében. A következő napokban egész Európát bejárták a megrokkant fenyvesekről készült képek, különféle nagyvállalatok pedig (nyilván saját gazdasági érdekeiket sem feledve, elvégre a jótékonykodás az egyik legjobb reklám) segélyakciókba kezdtek. S bár a cél elviekben a Magas-Tátra térségének támogatása volt, ma a környékbeliek azt mondják, ők nem kértek az ilyenfajta segítségből. Az erdőmentő-fenyőültető programok ugyanis mára azt eredményezték – mesélik –, hogy az eddig mindig lelkes turisták a látottaktól megijedve tömegesen mondták vissza az utóbbi hetekben foglalásaikat, s választottak más úti célokat téli szabadságuk eltöltésére.
Szombaton néhány magyar és lengyel érdeklődőtől eltekintve csak szlovák szótól volt hangos Ótátrafüred központja, ahol a helyiek szervezte kis ünnepség keretében kezdetét vette az idei szezon. Mint az egyik közeli szálloda igazgatója meséli, alig két hete nyitotta meg kapuit az általa irányított, teljesen felújított, hatvanszobás hotel, reményeiket mégis olyan áltudományos, szenzációhajhász megnyilatkozások zúzzák porrá, mint például azé a „szakértőé", aki a vihar után teljes klímaváltozással riogatta a hegyek szerelmeseit.
Jan Mokos, akit a környékbeli falvakat tömörítő közösség vezetőjeként a „Tátra polgármestereként" emlegetnek, nem tagadja, hogy hárommillió köbméter fa elpusztulása valóban nem mindennapi esemény a világon, ám érthető módon próbálja arra irányítani a figyelmet, hogy azért korántsem történt a térség sorsát megpecsételő tragédia. Mindez azonban kevés vigasz azoknak, akik egész életüket az idegenforgalomra tették fel, s most attól félnek: álmaik a ködbe vesznek. Pedig az utóbbi években páratlan fejlesztések történtek a Magas-Tátra térségében, így ma már a legtöbb szállodában a szoba árában a szauna, az úszómedence, a jakuzzi használata is benne foglaltatik, s mindez fejenként akár 20-25 euróért is elérhető. Igaz, a csodálatos panorámát jelenleg halott erdők maradványai teszik néhol nyomasztóvá.
Egy hónap, ami a vihar óta eltelt, nem sok idő, a kidőlt fatömeg jelentős részének
elszállítására viszont elegendő volt. A nemzeti park igazgatója, Péter Liska azt meséli, a vihar hat óra alatt körülbelül annyi fenyőt döntött ki, mint amennyi Szlovákia egész éves fakitermelése. Az elpusztult fenyőfák 49 százaléka ráadásul a törzsénél tört ketté, így a későbbiekben már lehetetlen a feldolgozása. A kitermelést a vihart követően természetesen az egész országban leállították, így jelenleg azoknak a törzseknek a feldolgozása folyik, amelyeket gyökerestől döntött ki a szél, így a felhasználható részei nem sérültek. Mint megtudjuk, körülbelül egy esztendő szükséges, míg a teljes eltakarítás befejeződik. Nem csak a károk felszámolása jelent azonban munkát az illetékeseknek, hiszen .az égiek támadását követően a jövőt illetően . is számos új kérdés merült fel.
A vihar által legyalult területek az 1920-as, 30-as évekig egyszerű mezők voltak, az akkoriban megindult turisztikai fejlesztések során azonban olyan döntés született, hogy a tájat erdősítéssel lehet vonzóbbá tenni. A pusztulás nyomán úgy tűnik, a természet visszaállította az eredeti állapotokat, hiszen kilencvenöt százalékban azok az erdőterületek váltak holdbéli tájjá, amelyeket mesterségesen hoztak létre. Ezért is mondják az öregek, hogy igazából semmi sem történt, hiszen csak az eredeti formájába állt minden vissza. A néhai ősfák adta fennmaradó öt százalék szerepe sem elhanyagolható azonban, hiszen a kétezer méter fölé nyúló csúcsok alsóbb lankáin élő növényzet talán legfontosabb szerepe a tavasszal lezúduló víz megkötése volt. Az alsóbb sávokat ezért -mondják a szombati ünnepségre összesereglett szállodatulajdonosok - mindenképpen újra kell telepíteni, de szükség van vízelvezető rendszerek kiépítésére is. Mivel a jelek szerint a kormányzat igen komoly figyelmet fordít a térség megsegítésére, s már most gőzerővel folynak a munkálatok, a helyiek szerint tavasszal sem lesznek veszélyben a környező települések.
Bár az ár-érték arány tekintetében talán Európa legkedvezőbb turisztikai területének
számító Szlovákiára már a „nagyhalak" is kivetették hálójukat (nemsokára átadják a Magas-Tátra első ötcsillagos szállodáját is), kérdéses, hogy a fejlesztések ezután milyen irányba haladnak tovább. Az építkezésekhez, ugyanis nemcsak befektetőkre, hanem helyre is szükség van - ez utóbbiból azonban épp a védettség alatt álló erdők miatt volt hiány. A fejlesztési tervek ismerői mégis azzal nyugtatják meg az érdeklődőket, hogy nem fogják hatalmas épületekkel elcsúfítani a jelenleg parlagon heverő területeket, hiszen a hatalmas komplexumokkal elrontanák a táj - a Tátra viszonylagos érintetlenségéből fakadó - romantikáját. Annál nagyobb figyelmet szentelnek a városok fejlesztésére és a régi, jelenleg lepusztult állapotban lévő szálláshelyek felújítására. Hasonló a helyzet a Csorba tó partján is, amelynek a közelében ugyan már így is több hotel áll, látványuk azonban még elviselhető. További építkezések viszont valószínűleg nyomasztóan hatnának. Ami pedig a fák utánpótlását illeti, felmerült, hogy az egykori fenyvesek helyére olyan klímatűrő növényeket kellene ültetni, amelyeknek a gyökerei az örökzöldektől eltérően mélyre hatolnak, így jobban ellenállnak az esetleges újabb viharoknak.
A turizmus visszaesése azonban – azon túl, hogy ma még beláthatatlan veszteséget okoz a tátrai vendéglátóknak – nem jelenti azt, hogy a szolgáltatások csak fél gőzzel üzemelnének. Vendéglátóink újtátrafüredi szállásunkon Budvar sörrel és Demenovkával próbálják feledtetni velünk a fárasztó napokat, s ha ez esetleg nem lenne elég, a különféle szaunákban kínálnak felfrissülést. Ami azonban még a kitűnő szolgáltatásokért kért hihetetlenül alacsony áraknál is meglepőbb: a kocsmárosok, fogadósok, szállodaigazgatók nem a másik eltiprásával, lejáratásával akarnak eredményeket elérni, hanem, inkább egymás segítésével. Azon sem kell például csodálkozni, ha a vacsora után a pincér a saját szolgáltatásaikat kínáló ismertetők mellett a környék összes vendéglátójának prospektusát is a kezünkbe nyomja. További szerencse a szerencsétlenségben, hogy a vihar alig károsította a környező épületeket, igaz, néhány háztető és ablaküveg azért az orkán áldozatául esett. Az egyik szálloda vezetője büszkén mutogatja a legfelső emeleti födémet, ahonnét az épületet is megrezegtető szélvihar következtében lepotyogott a borítás. Néhány nap azonban, mint állítja, elég volt, hogy minden kárt eltüntessenek.
A vihart megelőzni ugyan a jövőben sem lehet, ám a tátraiak jól tudják, hogy a legfőbb feladatuk a jelen helyzetben nem más, mint a régi hírnév visszaállítása és a félelmek eloszlatása. Hosszú távon gondolkodva még azoknak a véleménye is érthetővé válik, akik - részben talán csak a vendégek és saját maguk megnyugtatására, de - határozottan azt állítják, hogy hozadéka is lehet a történteknek. A Poprád melletti festői Szepes-szombatot (Spisska Sobota) például hiába vette az UNESCO is védelme alá, a helyiek körében szinte csodának számít, ha turista vetődik feléjük. Nem sokkal jobb a helyzet a számtalan kastéllyal, történelmi emlékhellyel is, melyeket - mivel a prospektusokban csak elvétve szerepelnek - a nyugati érdeklődők szinte egyáltalán nem ismernek. A vihar azonban egyfajta pofonként is értelmezhető - vélik sokan, hiszen a most beindult lelkes újjáépítés és példátlan összefogás rádöbbentheti a döntéshozókat eddigi hibáikra. Mivel pedig a természet és a történelem nyújtotta lehetőségek szinte végtelenek, ha a lelkesedés töretlen marad, előbb-utóbb talán a mindeddig méltatlanul elhanyagolt városkák és természeti csodák is felkerülhetnek Európa turisztikai térképére.
GYÖRGY ZSOMBOR