Pénz áll a házhoz a Bükki Nemzeti Parknál (Kossuth Rádió / Oxigén)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2005. február 15.
191 millió Ft-ot nyert két programra, tavaly év végén a Nemzeti Park. Ebből a pénzből két felmérés készül majd el.
191 millió Ft nem kevés pénz. Ennyit nyert a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság az elmúlt év végén két különleges project megvalósítására. Az igazgatóság a Phare CBC Program határ menti régiók összekötését célzó EU-s pénzekre pályázott. Nyertek, ami a nagy határ menti összefogásnak köszönhető. A politikai határok ugyan elválasztották a természeti együttest, viszont a természet mindig is közösen élt, ugyanúgy mozogtak rajta a természeti értékek, mint eddig bármikor a világ folyamán. Tehát ezeket felismerve az EU egy olyan pályázati programot indított el, amiből egy ún. monitoring rendszert tudnak kiépíteni a szakemberek. Ennek a figyelő rendszernek segítségével a természeti értékek teljes életlehetőségeit, jelenlegi állományait felmérve, a továbbfejlődésnek lehetőségeit kalkulálva próbálják a természetvédelem érdekeit és a lakosság megélhetését valamilyen szinten összehangolni.

A határrégió a szlovák-magyar határon rendkívül változatos hegyvidéki erdőkkel, rétekkel, gyepekkel, kaszálórétekkel tarkított terület, aminek az élővilága is rendkívül változatos. Ráadásul az ott élő emberek munkája folyamán átalakult a természet, ami hat az ott élő fajokra is. Ezért élnek ott különleges, akár nem várt fajok is. Tehát ezeknek a felmérése, megismerése is nagyon fontos. Ugyanakkor össze kell vetni az új adatokat a régi felmérések eredményeivel, hogy következtetéseket lehessen levonni a fajok vándorlásáról, esetleges pusztulásáról. Ezeket a folyamatokat figyelni kell és a monitoring rendszer felállítása pontosan arra irányul, hogy ezeket a változásokat egzakt módon mérni lehessen. A monitoring célja egy adatbázis kialakítása.
A másik program szervesen ráépül az előbb leírtakra. A felmért adatok után egy turisztikai, tehát hasznosítási felmérés következik majd annak érdekében, hogy a területen élő emberek megélhetési lehetőségeit is kiderítsék. Ennek a területnek a kitörési pontja nem más, mint a zöld turizmus, ökoturizmus. Tehát nagyon komoly ökológiai alapokra helyezve olyan felméréseket kell a Bükkben végezni, ami a természeti értékeket feltárva annak a bemutathatóságát is megmutatják. Megvizsgálják majd annak a lehetőségét is, hogy milyen fejlesztésekkel lehet ezt a természeti tájat úgy megőrizni, hogy változatlan formában de minél többen láthassák, élvezhessék előnyeit.

Hubai Grúber Miklós

 


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.