Néma falvak-csendes erdők (Kossuth Rádió / Oxigén)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

A faluk és falvak elnéptelenedése, az urbanizáció, a mezőgazdaság megtartó erejének csökkenése komoly elvándorlásokhoz vezethet.  Cél a vidék felvirágoztatása. Somogyországban van egy 500 lelkes falu, ahol a polgármester arról álmodik, hogy a fiatalok otthon maradnak és megtalálják számításukat. Elképzelése szerint a falvakat gyerekzsivalynak, állathangoknak és az idősek békés szavának kellene megtöltenie. Schmuk Ferenc polgármester szerint a falvak és a természetközeli életmód nem kap elég támogatást a mindenkori vezetéstől, így komolyan fennáll egy újkori "népvándorlás" veszélye. A szülőföldhöz való ragaszkodás ugyanis csak akkor várható el, ha megtartó erőt és megélhetést is ad a falu lakosainak. Ennek érdekében a település vezetőjének folyton pályázatokon, plusz forrásokon és lehetőségeken kell törnie a fejét. A pénzhiány mellett komoly gondot jelent, hogy megváltozott a fiatalok világnézete is.
A polgármester visszaemlékezései szerint az ő gyerekkorában még tanáraikkal járták az erdőt, megcsodálták a növényeket, állatokat és megtanulták tisztelni az őket körülvevő világot. Eszükbe sem jutott, hogy graffitit készítsenek vagy pl. kirugdossák a gombákat a földből, mert számukra az ismeretlen. Ők úgy tanulták, hogy ami nekik idegen azt más akár szeretheti is. Biólógia tanári diplomája ellenére Schmuk Ferenc inkább az alsó tagozatos tanítóságot választotta falujában, mert úgy gondolja, ott még nagyobb nyomot tud a gyerekekben hagyni, meg tudja őket tanítani a szülőfalu és környezetének szeretetére, mert ha ez végképp elveszik, akkor nem marad más, mint a néma falvak és csendes erdők rengetege.

Berecz Béla

<<Vissza


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.