Pusztuló alföldi erdők (Duna TV)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2007. március 8. 
Természeti értékek veszélyeztetése miatt indított pert a Dalerd Dél-alföldi Erdészeti Zrt. ellen a Nimfea Egyesület. A természetvédők úgy vélik, az erdőgazdaság védett növényeket és rovarokat veszélyeztet. A részvénytársaság szakemberei azt állítják, hogy csupán a törvényi kötelezettségüknek tesznek eleget.

A többi között ez a part menti erdősáv is azok közé tartozik, amelyeket az erdészeti és a vízügyi szakemberek szerint ki kell vágni. Ezeknek az erdőknek az árvizek levonulásában, különösen a jeges árak levonulásában hátrányos szerepe van, mert itt föltorlódhat a jég. Ezzel szemben Monoki Ákos a Nimfea programvezetője úgy véli, a papír- és nemesnyár ültetvényekben elszaporodó, hazánkban nem őshonos növények ugyanúgy akadályozzák az árvízi lefolyást.
Sőt még talán jobban is, mint a természetes állományú erdők, amelyek igazából már sok száz éve itt vannak folyóink mellett és az ott kialakult viszonyoknak megfelelően ott teremnek és megtalálhatóak - mondta Monoki Ákos.
Hasonlóan nagy az ellentét azzal a vaddisznókerttel kapcsolatban, amelyet Derekegyházán szeretne létrehozni az erdőgazdaság. Ezt a tevékenységünket vizsgálta a rendőrség, az ügyészség, a természetvédelmi, a vadászati, az erdészeti hatóság, de egyik hatóság sem talált semmiféle felróható okot a részünkre - mondta Fazekas József, a szegedi Dalerd Zrt termelési vezérigazgató helyettese.
Pedig a Nimfea szerint ezen a területen él a hazánkban fokozottan védett és Európában is megritkult nagysziki bagolylepke.
Ennek a lepkének a tápnövénye egy olyan erdőben fordul elő, amit nem olyan régen kezdett a Dalerd Rt. körbekeríteni annak érdekében, hogy vaddisznós kertet létesítsen - folytatta Monoki Ákos.
Mindezek miatt a Nimfea ebben a hónapban sorrendben a hatodik bírósági eljárást kezdeményezte a Dalerd ellen, ítélet még egyik ügyben sem született.

 


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.