VITATOTT VADÁSZBALESETEK
Az eddigi bírói gyakorlattól eltérően letöltendő szabadságvesztés veszélye fenyeget egy őrségi vadászt, mert tavaly nyáron agyonlőtt egy nőt, aki az éjszakai erdőben sétált.
Különlegesen tragikus volt a 2005-2006-os vadászati szezon. 2005. január 16-a és 2006. január 12-e között - ekkor volt az eddigi utolsó halálos vadászbaleset - hat ember vesztette életét gondatlanul leadott lövésektől. Korábban csak évi egy-három végzetes lövésre került sor, s akár azt is lehetne mondani, hogy a vadászati engedéllyel rendelkezők 55 414 fős táborához képest a nem egészen egy tízezreléknyi mortalitás elenyésző. Lehetne persze azzal érvelni, hogy a közlekedés aránylag nagyobb veszélyforrás, ám egyrészt az utólagos vizsgálatok szerint szinte az összes vadászbaleset elkerülhető lett volna a szakmai szabályok betartásával, másrészt egy nemrég kezdődött szombathelyi per arra hívja fel a figyelmet, hogy turisták, az erdőkben sétálók is áldozatul eshetnek. Nógrádban pedig felmerült, akár emberölés is álcázható vadászbalesetnek.
Az ispánki tragédia (HVG, 2005. június 25.) büntetőtárgyalásán már eddig is egymást követték a döbbenetes részletek. Sütő Ferenc, aki a bíróság előtt is vállalta, hogy ő adta le a 38 éves nő halálához vezető lövést, évtizedes tapasztalattal rendelkező sportvadász, viszont korántsem makulátlan múltú. Korábbi büntetését is egy ember meglövéséért kapta; akkor egyik társuk felé lőtt szabálytalanul öt-hat puskás, köztük a mostani vádlott is. Azt nem lehetett megállapítani, hogy a szerencsére korántsem végzetes karsérülést melyikük okozta, Sütőt mindenesetre pénzbüntetésre ítélték, és egy évre bevonták fegyvertartási engedélyét.
Ilyen előzmények után vett újból puskát a kezébe, s tavaly júniusban barátja, a korábbi neves körmendi kosárlabdázó Trummer László meghívására ment "vadkárelhárításra". Ennek a lényege, hogy a művelt földek tulajdonosai, bérlői - Trummernek 104 hektáros bérleménye volt az őrségi kisközség, Ispánk határában - szerződést kötnek az erdészettel, hogy a kukoricások védelmében kisebb értékű vadakat, fiatal, nem trófeás vaddisznókat, gímszarvasokat lőhetnek. Ezzel az erdészet spórol a vadkáron, a vadászok pedig megtakarítják az állatok elejtéséért felszámolható 60-130 eurós díjat, vagyis korlátozott keretek közt, de ingyen ölhetnek.
A tragédiát az eddigi adatok szerint kisebb szabályszegések sorozata előzte meg. A vadász szervezetében például kis mennyiségű alkohol nyomait mutatták ki, s a bérelt mezőgazdasági területtől jóval távolabb, már az erdőben álltak meg, miután vaddisznókat vettek észre. Ezeken a részleteken még elég sokáig elvitatkozhat a feltűnően agilis ügyvéd a szakértőkkel, a legfontosabb kérdésen viszont aligha: Sütő úgy adta le a halálos lövést, hogy nem azonosította egyértelműen a célpontját, ámbár megtehette volna. Mert igaz ugyan, hogy az erdőben már teljesen sötét volt, de az egybehangzó vallomások szerint a célzáshoz erős fegyverlámpát használt, nagy értékű célzó távcsöve pedig a mintegy 40-50 méterre lévő "vaddisznóról" olyan képet ad, mintha szabad szemmel 9-10 méterről nézné. Hogy a tévedés még érthetetlenebb legyen, a szakértők egybehangzó véleménye szerint a nő csak állva kaphatta a lövést, márpedig a Sütőék számára "lőhető" vaddisznósüldők teste a felszín fölött 30-50 centiméterrel kínál célpontot, a 174 centiméteres áldozat viszont a szeme fölött kapta a végzetes találatot.
Józan ésszel szinte felfoghatatlan további mozzanat, hogy két tanú szerint beérték annak konstatálásával, hogy embert lőttek, tornacipős lábak lógtak ki a bozótosból, s azt meg sem nézték, ki az áldozat, lehet-e még segíteni rajta. Egyedül Sütő - akit, a tanúkkal ellentétben, nem köt igazmondási kötelezettség - vallotta egyértelműen, hogy megnézte az áldozatot, és nyilvánvaló volt a számára, már nem lehet elsősegélyben részesíteni. A sokk sem nagyon magyarázhatja azt, hogy nem rögtön a mentőket vagy rendőröket hívták, hanem csak a területért felelős hivatásos vadászt - mindössze annyit mondva, nagy baj van -, s aztán ő értesítette elsőként, a lövés után legalább fél órával, a hatóságokat.
Az igazságszolgáltatás láthatóan komolyan veszi ezt a tragédiát, a vádat a helyi ügyészség második embere képviseli, a bíróságon pedig maga a városi elnök vezeti az ítélőtanácsot. Néhány éve már előfordult Szombathelyen, hogy halálos vadászbalesetért az ügyész letöltendő szabadságvesztés kiszabását kérte, de a verdikt végül csak felfüggesztett lett. A HVG információi szerint az utóbbi évtizedekben vadászbalesetért nem szabtak ki felfüggesztett szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést, mint ahogy általában is elég enyhe a foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés bírói megítélése.
Kivétel lehetett volna ez alól Nógrád megyében egy néhány évvel ezelőtti ügy, amikor is nyomozati adatok szerint a balesetet okozó vadász korábban lelövéssel fenyegette meg a vadorzáson kapott majdani áldozatot, mégis az ítélet ebben az ügyben is halált okozó veszélyeztetést állapított meg. Balassagyarmaton egyébként most egyszerre három halálos baleset irataival foglalkoznak ügyészek. Két esetben az áldozat ismert személyiség volt, a gazdag vállalkozó, Bócsi András, aki valaha Kádár János sofőrje is volt, valamint Urbán Árpád MSZP-s országgyűlési képviselő.
Bócsit vadásztársa, egy határőr törzszászlós lőtte tarkón, Urbánt pedig testvére sebezte halálra, aki tiltott irányban lőtt egy vaddisznó után, s a lövedék egy gallyon megpattanva még irányt is változtatott, így érte a képviselőt. A báty bűnösségét mérsékeli, hogy testvére valószínűleg pár lépésnyire elhagyta a számára kijelölt helyet, a határőr viszont aligha fog eredményesen hivatkozni arra, hogy úgy tudta, lövésének irányában nem lehet ember.
A baleseteket követő vizsgálatok általános megállapítása, hogy a hatályos jogszabályok elégségesek, inkább csak olyan pontosítások kellenek, mint a tilos lőirányok jelölése a vadászat területén, valamint a térképeken. Gráf József földművelésügyi miniszter még azt is felvetette, hogy a vadászok, hajtók viseljenek golyóálló mellényt, de ez aligha válik gyakorlattá. Pektor János, a Magyar Országos Vadászkamara főtitkára a HVG kérdésére arra hívta fel a figyelmet, hogy míg korábban fegyvertelen hajtóként legalább egy évig kellett vadászatra járni, majd két évig sörétes puskával vadászni ahhoz, hogy valaki golyós fegyvert vehessen kézbe, ma e lépcsők végigjárása nélkül, hamar vadászati engedélyhez lehet jutni. Bárándy Péter ügyvéd, volt igazságügy-miniszter pedig a kamara másodfokon eljáró etikai bizottságának elnökeként arra próbálta, jórészt eredménytelenül, felhívni a megyei fegyelmi bizottságokat, hogy a vadászbalesetek, különösen a halálos végűek után a hatóságok mellett maguk is járjanak el, és értesítsék az országos szervezetet. Ezzel szemben ma nem létezik központi adatbázis a vadászbalesetek elkövetőiről és utóéletéről.
FAHIDI GERGELY