Tönkretett rengeteg
Ózd környékén lassan nem látni a fától az erdőt. Lassan nem is marad erdő, hiszen a fát lopják. Van olyan kis falu, ahol szinte mindenki ebből él. Nincs félnivalójuk: százból egyszer ha lebuknak, jogerős ítélet akkor is csak két év múlva születik, és néhány tízezer forintos pénzbüntetéssel meg lehet úszni.
Beindult a fűtési szezon az Arló környéki erdőkben. Bár az október enyhe volt, eddig már 116 esetben értek tetten illegális favágókat az erdészet munkatársai. Õk kevesen vannak, a tolvajok sokan: a mellig érő tönkök tanúsága szerint akár ötvenszer ennyi lopás is történhetett.
Alapanyagként üzlet
Nem könnyű az arlói erdészek élete. Hiába telepítenek, hiába gazdálkodnak tervszerűen a fával, az egyre csak fogy. Fogy, mert nem állíthatnak mindegyik mellé őrt, a tolvajok szerint pedig könnyebb vevőt találni a lopott fára, mint kivágni.
– Az erdő mellett élők között mindig volt olyan, aki lopta a fát, úgy tíz éve azonban szinte ipari méreteket öltött a falopás – kesereg Grédics Szilárd, az Egererdő Rt. Arlói Erdészetének vezetője. – Ehhez természetesen hozzájárult, hogy az egykori ózdi nehéz- és bányaiparban több mint tízezren vesztették el a munkájukat egyik napról a másikra. A halott kohóváros környéki kis falvak lakói eleinte csak fűtéshez vitték el a kisebb gallyakat, a rőzsét. Sokan ma is így fűtik otthonukat, ezzel nincs is semmi baj, erdész ilyesmiért még senkit nem jelentett fel. Többen azonban rájöttek, hogy a fában óriási üzlet van, és szervezett csoportokban járják a rengeteget, olykor évszázados fákat is kidöntve. Nem csak tüzelőnek viszik, hiszen alapanyagként is el tudják adni, és abban van az igazi pénz. Egy köbméter tüzelőnek-valóért öt ezrest is el lehet kérni, ugyanez méteres rönkökre vágva akár a tízszeresét is érheti.
Hogy a falopás szervezett keretek között folyik, arra élő példa egy környékbeli fafeldolgozó üzem esete. A céget olyan család tagjai hozták létre, akik közül csak a csecsemőket nem kapták még el az erdészek lopott fával. Nem volt nehéz kitalálni, honnan való az alapanyag, amelyet még éjjel is aprítottak az üzem fűrészei. Mivel mindig számlát mutattak róla, nem lehetett bizonyítani, hogy lopott fa nélkül megállna náluk a munka. Az erdészek – más lehetőség híján – nyíltan figyelni kezdték az üzemet, az odavezető utakon éjjel-nappal állt egy terepjárójuk. A tolvajok nem voltak annyira bátrak, hogy így is odavigyék a szajrét, két hónap alatt vissza is esett a termelés a tizedére, csak azért nem ment tönkre a fűrésztelep, mert az erdőkerülőknek már sem idejük, sem erejük nem maradt a további figyelésre, megelégedtek azzal, hogy legalább magukban elkönyvelhetik: nem ők a hülyék.
Sétáló láncfűrészek
Az erdőben bárki sétálhat, ezért még nem lehet felelősségre vonni. Ugyanúgy sétáltathatja, mondjuk, a láncfűrészét is, mint a kutyáját, ha nem érik tetten favágás közben, még arra sem lehet megkérni, hogy menjen inkább másfelé. A láncfűrész a nagyüzemi tolvajok eszköze, és hogy mennyire divatos szerszám, arra mi sem jellemzőbb, mint hogy a közeli Ózdon, ahol tíz emberből hatnak nincs állandó jövedelme, csupán a láncfűrészt kaphatja meg bárki hitelre, elég hozzá a személyi igazolványa.
– Ha elvehetnénk a tolvajoktól az eszközeiket, legalább egy kis időt nyernénk – panaszkodik a főerdész. – Már gyűjteményünk van kézifűrészekből, fejszékből, de nagy segítség az lenne, ha lefoglalhatnánk azokat az autókat, amelyekkel a lopott fát elszállítják. A kivágott fával nem tudunk mit csinálni, nem lehet visszaragasztani őket a tönkökre, eladásából pedig csak a kár tizede térül meg.
A Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint – amelyet Láng László ügyész levélben is eljuttatott az erdészekhez – mivel nem az autókkal döntik ki a fákat, azok nem számítanak a lopás tárgyi bizonyítékának, illetve eszközének, ezért nem foglalhatók le.
Egyetlen pénzforrás
Egy közepes méretű fa kidöntéséhez elég negyven másodperc. A profi bandák úgy csinálják, hogy egy ember – a „sétáltatós” – bemegy a láncfűrésszel a rengetegbe, kivágja a fát, majd továbbáll. Egy óra múlva „véletlenül” arra sétál két másik ember egy kiskocsival, vagy arrafelé tanítja vezetni a fiát valaki egy lepukkant Ladával, és „találnak” pár kidöntött fát. Felpakolják, leviszik a falu széléig. A lakott területen, hiszen ott már rendőr is járhat, gyerekek, terhes nők húzzák be a rönköket egy portára, ahonnan éjszaka teherautó viszi el a fát. A felaprítottat tüzelőnek, a rönköket bútor- vagy parketta-alapanyagnak.
– Bármerre indulunk, biztosan belefutunk néhány tolvajba – mondja a főerdész, és beültet bennünket a terepjárójába. Másfél kilométert megyünk, és már szembe is találkozunk két rongyos férfival. Kézikocsin hoznak le a hegyről úgy ötmázsányi fát, ennyi a kereskedőnél még kétezer forintot sem ér.
– Senki nem mondhatja, hogy ez könnyű kereset – vallja Imre, az egyik tolvaj, aki alkudozni próbál: hadd tarthassa meg a kézifűrészét. Munkája öt éve nincs, elvált, két gyerek után kell tartásdíjat fizetnie, a falopás az egyetlen pénzforrása. Az erdész nem alkuszik, feljelentés most nem lesz, de Imre neve belekerül az erdőkerülők naplójába, legközelebb már nincs kegyelem.
Felszíni bányászat
Néhány éve csak, hogy Farkaslyuk levált Ózdról. A parányi falu utcái sárosak, egyedülálló az országban panelből készült másfél szobás, földszintes szociális lakásaival, de Farkaslyuk nem csak erről híres. Az erdészek szerint a hegy lábánál fekvő faluszéli utcákban mindenki falopásból él. Van, aki bevallja, van, aki kikéri magának, de minden udvaron frissen vágott rönkök, minden udvaron fűrészporhalmok. Az erdészek egyszer kiszámolták, mekkora fűrészporkupachoz hány köbméter fát kell felaprítani, így ránézésre tudják, melyik háznál mennyi lopott fa vált köddé az elmúlt éjszaka. A porták előtt szakadt Zsigulik, Wartburgok műszaki vizsga, rendszám nélkül, ezekkel hordják le a völgybe a kivágott fát. Az erdészeknek ez ellen egyetlen módszere van: átvágják az utakat, hogy járművel senki ne mehessen az erdőkbe, ők is inkább gyalog járják a rengeteget.
Farkaslyuk mellett akkora gödröt kellett ásni, hogy beleférne egy busz is, a kisebbeket ugyanis reggelre rendre betemették. Most is dolgozik a tolvajfogó szakadéknál pár falubeli: egy részük temet, a többi bányászik. Állítják: falopáshoz semmi közük, itt mindenki becsületes és ártatlan. Ebben az sem zavarja őket, hogy tőlük tíz méterre parkol két, gazdátlan kézikocsi frissen lefűrészelt rönkökkel megrakva.
– Azt hiszik az erdőkerülők, hogy kitolnak velünk, de hát mi nem lopunk – vigyorog bajsza alatt Rezső, aki a következő percben már szenet kínál eladásra. Az erdészek csapdája ugyanis most olyan mélyre sikeredett, hogy szenet találtak, azt hozzák fel, és csomagolják zsákokba Rezsőék. Bár a hivatalos bányászat itt tíz éve megszűnt, a szén most is az államé, de ez nem érdekel senkit. Amíg bányásznak, legalább nem fát lopnak.
Mindenki rokon
Az ózdi rendőrök tisztában vannak azzal, hogy mi folyik a környékbeli erdőkben, de ők sem állíthatnak minden fa mellé őrt.
– Jelenleg is mintegy nyolcvan-kilencven falopási ügyben folytatunk eljárást – mondja Szanik Zoltán alezredes, Ózd rendőrkapitánya. – Mindenhol nem lehetünk ott, és bár az erdészek panasza olykor jogos, jó lenne, ha akkor kérnének tőlünk segítséget, amikor észlelik a bűncselekményt, és nem utólag jeleznék. A farkaslyuki autóroncsokkal nem tudunk mit kezdeni, ha nem közterületen közlekednek velük, ha nem lopott fával megpakolva kapjuk el őket, akkor nincs törvényi lehetőség az intézkedésre. Ez egy zárt közösség, az itt lakók kibogozhatatlan rokonsági kapcsolatban élnek egymással, ha nincs tettenérés, kár is próbálkozni velük. A völgyben már szinte nincs is fa, mi is gyanítjuk, hogyan tűntek el, hol végezték, de amíg nincs rá olyan bizonyíték, amely a bíróság előtt is megállná a helyét, addig el kell fogadnunk akár azt a választ is, hogy mondjuk a gravitáció döntötte és szánkáztatta le a házak hátsó kertjébe a fákat. Természetesen mindent megteszünk, hogy az erdészet rendészeivel együttműködve elejét vegyük a lopásnak, de ezen a környéken, sajnos, nem ez az egyetlen rendőri feladat.
Az erdészeket ez nem segíti ki, szerintük nagyobb összefogás, törvényi védelem kellene az erdők tolvajai ellen. Úgy vélik: ha tudunk tiltakozni a brazíliai őserdők pusztítása ellen, és nálunk arányosan legalább annyira fogy az erdő, akkor rá kellene ébredni, hogy eljön majd az idő, amikor itt sem lesz mit megvédeni. Csak a – hogy ne kelljen sokat hajolni – mellmagasságban ledöntött fák torzói mutatják majd: itt egykor zöldellő erdő állott, és ki lehet majd tenni a táblát: Lopás miatt a természet ideiglenesen szünetel!
VÉGH ATTILA