2105. szeptember. -  A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. is részt vett a Tolna Megyei Önkormányzat Vár a megye programján.

A Tolna Megyei Értékek Napját Kölesden, Kismegyeházán tartották 2015. augusztus 28-án. Ezen a napon egész nap játékos vetélkedőkkel, főzőversennyel, kulturális műsorokkal, borkóstolóval, különböző gyermekprogramokkal várták a megye 38 településéről a látogatókat. A sok programon kívül az érdeklődők meghallgathatták a Sisha café koncertjét, megismerkedhettek az elmúlt korok jellemző viseletével. A Gyulaj Zrt. képviselői a Tamási Vadasparkról, a Lengyel-Annafürdői Turisztikai és Természetismereti Központról, ezek nyújtotta számtalan lehetőségekről adtak információt az érdeklődőknek.
A program annak az értékmentő munkának a részeként valósult meg, amelyet a Tolna Megyei Önkormányzat által nyert forrásból valósítanak meg. Ebből a helyi értéktárbizottságok tagjainak szakmai továbbképzését, egy honlap és egy kiadvány megszületését is finanszírozták. A kincsestolnamegye.hu és hasonló nevet viselő ötkötetes kiadvány a megye értékeit gyűjti össze. A Kincses Tolna Megye kötetet a rendezvény keretében dr. Fusz György a Tolna Megyei Értéktár Bizottság tagja, Fehérvári Tamás a megyei közgyűlés elnöke, Süli János Paks város polgármestere és a szerkesztő, Schubert Péter ajánlották a közönségnek.
A Vár a megye a 16. alkalommal megrendezett Megyenap nyitánya volt, melyet szeptember 1-jén tartottak. Kedden, a szekszárdi Vármegyeházán, a Tolna Megyei Közgyűlés ünnepi ülésén elismeréseket adtak át azoknak, akik az elmúlt időszakban Tolna megye érdekét szolgálták.