b_150_150_16777215_00_images_stories_gyulaj_trofea_gyerekes2017.JPG

2017. október 1. - A Tamási székhelyű állami tulajdonú erdészeti részvénytársaság, a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. 2017. szeptember 28-án tartotta az idei gímbika vadászati főszezonját lezáró eseményt, a gímtrófea szemlét.

A mesés őszi hangulatú és varázslatos színekbe öltözött helyszínen – Lengyel- Annafürdőn  – összesen 54 db idei vadásztrófeát állítottak ki, megmutatva a Tolna megyei erdőgazdaság kiemelkedő, eddigi vadászati eredményeit. A szemlét Fóris Dóra fület gyönyörködtető népdalcsokra nyitotta meg, melyet Gőbölös Péter, a zrt. vezérigazgatójának beszéde követte, melyben kiemelte, hogy az idei év eddigi vadászati eredményei a részvénytársaság történelmi csúcsa, a gímtrófeák sok évtizedes céges rekordokat döntöttek meg, három olyan kapitális gímbika is terítékre került, mely a részvénytársaság elmúlt 40-50 vadászati idényének legnagyobb bírálati pontszámot elérő trófeái közé rangsorolható.

b_150_150_16777215_00_images_stories_gyulaj_trofea_gobol2017.JPG

A vezérigazgató ismertette a szakmai és civil hallgatósággal az összesített statisztikát, melyből kiderült, hogy a Zrt. minden vadászterületének az összesítése esetén is a trófeák 86 százaléka érmes. Ezek közül a legnagyobb egy 13,14 kg-os agancs, mely az országos trófeabírálaton 241,62 IP-pontot ért el, mely országos szinten is kiemelkedőnek mondható. A részvénytársaság 4 különleges rendeltetésű vadászterületéből három gazdálkodik aktívan gímszarvassal és a három terület mindegyike kiemelkedően teljesített a kettő vadászterület érmes aránya 93 százalék, köszönhetően teremtett világ adottságaival és az ennek részét képező kiváló genetikájú gím állománnyal is  jól gazdálkodó és megfeszített munkát végző kiváló szakembergárda áldozatos munkájának.

b_150_150_16777215_00_images_stories_gyulaj_trofea_ugron2017.JPG

A beszédet Ugron Ákos Gábor, a zrt. felett a tulajdonosi jogokat gyakorló Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes- államtitkárának köszöntője követte, aki külön, a megjelent mintegy 300 iskolás gyerekhez is szólt, felhívva a figyelmet az erdész-vadász szakma szépségeire, valamint fontos, értékmegőrző munkájukra, melynek köszönhetően olyan gyönyörű helyek találhatóak Magyarországon, mint a vadregényes Lengyel- Annafürdő. Felhívta a figyelmet, hogy az erdőket nem az erdészektől kell védeni, az ő áldozatos munkájuknak köszönhető, hogy Magyarországon csodálatos erdők találhatóak. Az erdőgazdálkodás és a vadgazdálkodás által teremtett pénzügyi forrásokból tudják fenntartani azt a rengeteg erdei objektumot (erdei kisvasutak, pihenőhelyek, turistaszállók, erdei iskolák, túraútvonalak, stb.), melyek az ún. erdészeti közjólét által gyönyörű élményeket adnak a társadalomnak, kiemelten ezen belül a gyermekeknek.

b_150_150_16777215_00_images_stories_gyulaj_trofea_gyulaj2017.JPG

Az eseményen jelen volt dr. Horváth Kálmán, Tolna megye kormánymegbízottja, valamint Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke is. A beszédeket a Bakony Kürtegyüttes vadászkürt koncertje követte, melyek végeztével szimbolikusan is megnyitották a trófeák mustráját. A megjelent 300 gyereknek a Gyulaj Zrt. Lengyel-Annafürdőn található erdei iskolája szervezett gímszarvas bőgő- élménytúrát, mely során az iskolások átélhették a párás szeptemberi esték és hajnalok vadászhangulatát, amikor a bikák öblös hangja töri meg az erdők hallgatag csendjét, nem kevés izgalmat adva vadásznak és gyermeknek egyaránt. Kovács Tamás