b_150_150_16777215_00_images_stories_ZALAERDO_kanizsakilatoz2018.JPG
ForestPress fotók


Nagykanizsa, 2018. március 21. - Fazekas: több mint hetven milliárdot költöttek az erdők megújulására

    

A 22 állami erdőgazdaság 2010 óta összesen 71,3 milliárd forintot fordított az erdők megújulására, s ebből 17,3 milliárd forintot közjóléti beruházásokra költöttek - közölte a földművelésügyi miniszter szerdán, Nagykanizsán.

b_150_150_16777215_00_images_stories_ZALAERDO_kanizsa_fazekassa2018.JPG
    Fazekas Sándor az erdők világnapja alkalmából rendezett Pro Silva Hungariae kitüntetési ünnepségen elmondta, a kormány 2010-ben elhatározott célkitűzésének megfelelően „a magyar erdők jó karban vannak, magas színvonalú erdőgazdálkodás folyik".
    Kifejtette: az erdők minden elemünkben az emberiséget szolgálják, hiszen a Föld biológiai sokféleségének megtartó erejét jelentik, gazdasági és közjóléti funkciót is betöltenek. Egészségügyi, szociális, turisztikai és oktatási szempontból is szolgálják az embereket a kirándulóhelyek, a turistaösvények, a látogatóközpontok, a kilátók, az erdei iskolák és bemutatóhelyek révén.

    „Ahogy az erdő szolgál bennünket, úgy szolgáljuk mi is az erdőt", megvédjük ezt a kincset, és úgy élünk az erdeink javaival, hogy azokat meg tudjuk újítani - közölte. Átalakul a gazdasági környezet, az éghajlat is változik, ami megköveteli az alkalmazkodást a társadalom valamennyi szervezetétől, így az erdőgazdaságoktól is - fogalmazott Fazekas Sándor.
    Hozzátette, az erdők Magyarországon kiemelten fontos természeti erőnek számítanak, hiszen ma már nemcsak termőföldben gazdag az ország, de „100 évvel Trianon után az erdőkincs is megduplázódott".
    A kitüntetési ünnepségen Fazekas Sándor Bitay Márton Örssel, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkárával közösen adta át 29 erdészeti szakembernek a díjakat.

b_150_150_16777215_00_images_stories_ZALAERDO_kanizsa_dalvari2018.JPG
Dalvári Vince FM főosztályvezető-helyettes Pro Silva kitüntetése


    A rendezvényt követően a nagykanizsai Csónakázó-tónál felavatták a tíz évvel korábban lezárt, a közelmúltban pedig teljesen felújított, a Dunántúl legmagasabb kilátótornyát.

b_150_150_16777215_00_images_stories_ZALAERDO_kanizsakilato_csucs2018.JPG
    Itt Fazekas Sándor elmondta: 2010 óta Magyarországon 37 új kilátó épült és 31-et újítottak fel, továbbá 26 új szálláshely jött létre, illetve 75 turistaszálló és motel újult meg. Mindezen felül 14 új látogatóközpontot alakítottak ki és hetet újítottak fel.

b_150_150_16777215_00_images_stories_ZALAERDO_kanizsakilato_fazek2018.JPG
    Az erdőkben 13 új erdei iskolát hoztak létre és 18-at újítottak fel, ma már az állami erdészetek 36 erdei iskolát tartanak fent, ahol évente mintegy 80 ezer diáknak nyújtanak kikacsolódási és tanulási lehetőséget - ismertette Fazekas Sándor.

b_150_150_16777215_00_images_stories_ZALAERDO_kanizsakilat_cseresny2018.JPG
    Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője a Csónakázó-tónál felavatott kilátót a város és környéke modernkori történelmének egyik legfőbb szimbólumaként írta le. A kivételes természeti környezet mellett az olajbányászati múltat is megjeleníti, de mutatja Nagykanizsa és a térség, Murafölde megújulását is - mondta.

b_150_150_16777215_00_images_stories_ZALAERDO_kanizsakilato_kzn2018.JPG
    A Csónakázó-tó környéke újabb fejlesztésekkel bővül, a közelmúltban épült kerékpáros központ, tornapálya és extrém mountain-bike versenypálya mellett szabadidőpark létesül, illetve a tavat körbeölelő futó- és kerékpárutat építenek - ismertette Cseresnyés Péter.

b_150_150_16777215_00_images_stories_ZALAERDO_kanizsakil_rosta2018.JPG
    Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója elmondta: 1971-ben állították fel a leselejtezett olajfúrótornyot, amit 125 millió forintos beruházással újítottak fel, ehhez a Földművelésügyi Minisztérium 88 milliót adott.

b_150_150_16777215_00_images_stories_ZALAERDO_kanizsakilato_trium2018.JPG
    A fémből és üvegből készült kilátótorony szerkezete közel 100 tonna, teljes magassága 48 méter. Az alsó kilátószint 28 méteren, a felső 43 méter magasan van, a 230 lépcsőfok megmászása után egyszerre ötvenen tartózkodhatnak rajta.

b_150_150_16777215_00_images_stories_ZALAERDO_kanizsakilato_szalag2018.JPG
    A zalai kőolajbányászatnak is emléket állító létesítményt éjszaka LED-sorokkal és reflektorokkal világítják meg, elektronikai védelmi rendszerrel és intelligens beléptetőkapuval is felszerelték - mondta a Zalaerdő vezérigazgatója.

b_150_150_16777215_00_images_stories_ZALAERDO_kanizsakilato_tuzolt2018.JPG

 Az elmaradt futóverseny helyett a helybeli katasztrófavédelmi egység három tűzoltója  lépcsőfutás bemutatót tartott. Az első kilátóteraszig egy perc alatt értek föl. (zé)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés