ForestPress fotó
2014. augusztus 18. – Szenzációsnak tűnő hír járja be napjainkban a világhálót: Két magyar biológus talált egy olyan  rovarpatogén gombafajt, amelyet vizes oldatban kifecskendezve  kizárólag a kullancsokat hatástalanítja

Bratek Zoltán, az ELTE Növényélettani és Molekuláris Növénybiológiai Tanszék kutatója a ForestPressnek megerősítette az információt. A kutatót külföldön értük el, s a biológus elmondta, itthon már szabadalmaztatták az eljárást, ám arról nem tud, hogy ki indította el a találmányukkal kapcsolatos kampányt.

Mint kiderült, dr. Bratek Zoltán és dr. Bózsik Béla Pál már 2007-ben beszélt erről a kutatásról egy internetes fórumnak.
A kutatók már csak gyártóra várnak, hogy minél előbb forgalomba kerüljön a kullancs elleni szer, amellyel egész erdőket, üdülőhelyeket lehet majd mentesíteni a veszélyes parazitáktól. Először laboratóriumban vizsgáltak különféle patogén gombákat, hogy azok milyen hatással vannak a rovarokra, majd izolálták azokat a gombákat, amelyek a kullancsokat pusztítják el. Legnagyobb meglepetésükre ezek egy-két hét alatt végeztek a parazitákkal.
A kutatók által létrehozott szer legnagyobb előnye, hogy nem okoz kárt a környezetben. A ma is alkalmazott rovarirtó szerek között viszont találhatók olyanok, amelyek nem csak a kártevőket pusztítják el, hanem olyan rovarokat is, amelyek a tápláléklánc fontos alapkövei, és irtásuk más állatfajok - például egyes halfajok  pusztulásához vezethet – mondta Bratek Zoltán, és hozzátette, hogy ezért is tiltottak be az utóbbi időben több rovarirtó szert.
A patogén gombákat tartalmazó rovarirtó szereket külföldön már alkalmazzák, például Angliában, Franciaországban krumplibogarak, sáskák, levéltetvek ellen védekeznek ily módon. Amerikában pedig már elkészült a kullancs elleni irtószer is, s a hipermarketekben bárki megveheti, de az csak az Amerikában elterjedt kullancsfajták ellen hatékony. Még nem lehet tudni, hogy pontosan milyen, és hány fajta kullancs található Magyarországon, mert a zoológiai kutatások még hiányosak, bár jelenleg  is folynak – mondta el a kutató.

Dr. Bratek Zoltán szerint, ha megfelelő gyártót találnak, akkor a szert parkokban, turista útvonalakon, táborokban, és nyaralóhelyeken is lehet majd alkalmazni, hiszen nem lesz káros hatással a környezetre, csak a kullancsokra.

Biológiai védekezés kullancsok ellen
Számos olyan gombafaj, úgynevezett rovarpatogén gomba létezik, amelyik rovarokat pusztít el, olykor járványszerűen. A tíz éve zajló kutatások során, ilyen rovarpatogén gombák felhasználásával, sikerült kialakítaniuk egy olyan technológiát, amellyel lehetséges különböző kullancspopulációkat 7-14 nap alatt kiirtani vagy jelentősen gyéríteni az élőhelyükön – anélkül, hogy a környezetben kárt okoznánk, hiszen az irtás csak kullancsokat pusztító gombafajjal történik. A már kihirdetett magyar szabadalom és a megkért európai szabadalmi oltalom egy egész „hatóanyagcsaládra” érvényes: különféle élőhelyekre és kullancsfajokra különféle termékek készíthetők. További kutatások folynak az ártalmatlanság tesztelésére, a formulázás, tárolhatóság fejlesztésére.
Az eddigi eredmények hasznosításához és a további kutatásokhoz még keresik a megfelelő szakmai befektetőt. Az eljárás ugyanakkor alapot adhat a más rovarok (pl. levéltetvek, szúnyogok) elleni biológiai védekezés sikeres kialakítására.