Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Kedves Vendégeink!

Sok szeretettel köszöntöm Önöket avatóünnepségünkön. Bár a tavasz nem a legkedvesebb arcát mutatja, mégis úgy gondolom, sokan várták ezt a napot a kirándulni vágyó, természetet szerető kanizsaiak körében.
Éppen tíz éve ugyanis annak, hogy a régi kilátót le kellett zárni, mert életveszélyessé vált.
Mindaddig évtizedeken át a Csónakázó-tó környékének látványossága volt, népszerű a kanizsaiak és a turisták körében.
Társaságunk jogelődje, a Zalai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság 1971-ben elkészítette a Nagykanizsai Parkerdő fejlesztési tervét, s ebben már szerepelt egy kilátó felállítása is. Ekkortájt selejtezte le a Dunántúli Kőolajipari Gépgyár ezt az olaj fúrótornyot, mely Bázakerettyén, Dióskálban és Nagylengyelben működött.
Ezután itt a Csónakázó-tó keleti felén állították fel, és vált a város látványosságává. Idővel azonban az állapota leromlott és egy évtized után a ZALAERDŐ Zrt. – mint a környékbeli erdők vagyonkezelője – felkarolta az objektum sorsát.
A 125 MFt-os beruházást a Földművelésügyi Minisztérium jóvoltából 88 MFt-os tőkeemeléssel, valamint saját erőből valósítottuk meg, ezzel az elmúlt évek legnagyobb volumenű közjóléti fejlesztésévé vált a ZALAERDŐ Zrt. életében. Társaságunk nagy figyelmet fordít – mind a térség, mind a Csónakázó-tó –, mint kiemelt kirándulóhely vonzerejének növelésére. Közreműködtünk a terepkerékpár-pálya kialakításában, megépítettük a Madárerdő Tanösvényt, és a közkedvelt erdei tornapályát, együttműködünk a tavat megkerülő kerékpárút kialakításában.
A kilátó újjáépítésével a célkitűzésünk az volt, hogy egy korszerű, színvonalas, időtálló létesítmény legyen, mely tovább növeli a térség turisztikai kínálatát, igazi élményt nyújtva az idelátogatóknak.
A torony méretei imponálóak, a beépített új anyag kb. 30 tonna, a szerkezet összsúlya pedig közel 100 tonna. A fémből és üvegből készült mű teljes magassága 48 méter, az alsó kilátószint 28 méteren, a felső 43 méter magasan van. Ezzel az ország egyik legmagasabb kilátója, melyen egyidőben maximum 50 fő tartózkodhat. A felső szint 230 lépcsőfok leküzdésével érhető el. Éjszakai megvilágítását reflektorok és led fénysorok biztosítják. Korszerű elektronikai védelmi rendszert és intelligens beléptető kaput építtettünk be. Természetesen a torony megmászása nem kis bátorságot és izomerőt igényel, de az elénk táruló látvány kárpótol mindezért.
Szeretnénk, ha ez a mű a város egyik meghatározó jelképe lenne, mely a funkciója mellett emléket állít a zalai kőolajbányászatnak is.
Kérem engedjék meg, hogy felsoroljam azon cégek, vállalkozások nevét, akik a felújításban valamilyen formában részt vettek, és ez úton szeretnék Nekik köszönetet mondani áldozatos és nem ritkán komoly veszélyekkel is járó munkájukért.
A kilátó új „formáját” a zalaegerszegi székhelyű Baratta Építész és Mérnök Iroda tervezte.
A közbeszerzésben elnyert kivitelezést a Pesti Építő Zrt. végezte.
Az objektum villamosági munkáit a nagykanizsai Profi-Vill 94 Kft. tervezte és kivitelezte.
Továbbá köszönjük a Nagykanizsai Járási Hivatal Építéshatósági Osztálya és a Nyugat-Dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség közreműködését, rugalmas és gyors ügyintézését.
És végül, de nem utolsó sorban a ZALAERDŐ Zrt. munkatársainak is a hónapokon át tartó áldozatos munkáját.
Végezetül arra szeretném kérni a város lakosságát, és a hozzánk látogatókat, miután birtokba adtuk ezt a létesítményt, látogassák minél többet, és vigyázzanak rá, hogy unokáink is innen tekinthessenek körbe, megcsodálva ezt a szépséges zalai tájat.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Nagykanizsa, 2018. március 21.

 

 

P jún. 22 @08:00 - 05:00PM
149. Vándorgyűlés
Szo jún. 23 @10:00 - 04:00PM
XI. Magyar Szarvasgomba-termesztés Nap
K jún. 26 @08:00 - 05:00PM
A magánerdő-tulajdonosok konferenciája
Szo jún. 30 @08:00 - 05:00PM
Muzsikál az Erdő Mátrai Művészeti Napok